Döbbentes fordulat: a Házasság első látásra Petrája mindenkit letaglózó döntést hozott

2024. május 10.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
András mindenért bocsánatot kért Petrától Fotó: TV2

Petra nem mondott le a lehetőségről.

A Házasság első látásra műsorában Petra viselkedése sokszor megbotránkoztatta a nézőket és férjét is. Sőt néhányszor még a többi páros is felvont szemmel tekintett a lányra. Ugyan már vége a műsornak, de az indulatok nem csitulnak: még mindig kapja a rosszindulatú kommenteket.

Házasság első látásra: Itt a bizonyíték, Andris szó szerint a tenyerén hordozza Petrát

Házasság első látásra: Itt a bizonyíték, Andris szó szerint a tenyerén hordozza Petrát

A kísérletben Andris és Petra párosa volt az egyetlen, amely a műsor vége előtt szakított. Addigra ugyanis olyan szinten nem bírta Petra elviselni a fitneszedzőt, hogy még a gyűrűjét is lehúzta a WC-n. Bár Petra elmondása szerint nem szeret semmit sem félbe hagyni.

Én nem szeretek abbahagyni dolgokat. Az a pont, amikor ott annyira összevesztünk, hogy már pakoltam a cuccaimat, onnan már nem lehetett volna semmiféleképpen visszafordítani, de mondjuk azelőtt a pont előttig még azt mondom, hogy én azért azt mondtam volna, hogy azt az utolsó pár napot én már végigcsináltam volna akár féllábon is, mint a flamingók.”

Ezek után kérdéses, hogy Petra bízik-e még a házasság intézményében.

Én abszolút továbbra is nyitott vagyok a házasságra, jelentkeztem is a második évadra

jelentette ki Petra.

via

Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.


Megosztás Küldés Messengeren Pinterest