Orbán leváltotta Palkovics összeférhetetlenséggyanús barátját

2020. december 29., 17:44

Szerző:

Fauszt Zoltán úgy volt tagja a digitális oktatásra vonatkozó közbeszerzésekért felelős testületnek, hogy a cégei nyertek ilyen megbízásokat.

 

December 31-i hatállyal leváltotta Fauszt Zoltánt a kormány a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) tagját, és helyére január 1-jével Molnár Józsefet nevezték ki, írja az Index.

A NHIT a digitális oktatással kapcsolatos közbeszerzésekről döntő testület, Fauszt 2019 márciusában lett a tagja. Cégei az utóbbi években többmilliárdos fejlesztéseket nyertek el, 2011 óta 4,8 milliárdnyi megbízást, és az ITM-et vezető Palkovics Lászlóval 14 évig voltak üzlettársak, a miniszter szerint barátok.

  

 

Péntek éjszaka már nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható, de a délkeleti határ közelében még ekkor is előfordulhatnak felhősebb körzetek.

Karsai Dániel levélben fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz, melyben azt kérte, az államfő tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelemben részesíti azokat, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában.