Németországban is azonosították a brit mutáns koronavírust

Koronavírus, koronavírus-mutáció, London, repülőtér
London, 2020. december 20. Sorban álló emberek a londoni St Pancras állomáson 2020. december 20-án. Sokan útra keltek Londonból, miután Boris Johnson bejelentette, hogy a brit fővárosban és Anglia délkeleti részén a legszigorúbb járványügyi korlátozások lépnek életbe, miután a koronavírusnak egy új, a korábbiaknál 70 százalékkal fertőzőbb törzse bukkant fel a térségben. MTI/PA/AP/Stefan Rousseau
Vágólapra másolva!
Megjelent Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Nagy-Britanniában azonosított mutációja - közölték csütörtökön illetékesek. A Baden-Württemberg tartományi egészségügyi minisztérium közleménye szerint a B.1.1.7 jelzésű mutációt egy nő szervezetében mutatták ki, aki december 20-án érkezett Németországba Nagy-Britanniából rokonlátogatásra repülővel.
Vágólapra másolva!

A nő a frankfurti repülőtéren lépett be az országba, és mint minden utasnál, nála is elvégeztek egy koronavírus-gyorstesztet. A lelet pozitív lett, ezért a fertőzött nő házi elkülönítésben van. A repülőtérről családtagjai szállították el autóval.

Mintájának további elemzésével csütörtökön mutatták ki, hogy az eddigi ismert SARS-CoV-2-változatoknál jóval könnyebben terjedő új vírusmutációt hordozza.

Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) csütörtöki adatai szerint az utóbbi 24 órában 32 195 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez csaknem 20 százalékos emelkedés az egy héttel korábbi 26 923-hoz képest. Így már bő másfélmillió - 1 587 115 - esetet regisztráltak.

A SARS-CoV-2 okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 802 halálesetet regisztráltak.

Ez csaknem 15 százalékos növekedés az egy héttel korábbi 698-hoz viszonyítva. A járvány halálos áldozatainak száma így 28 770-re emelkedett.

Sorban álló emberek a londoni St. Pancras állomáson 2020. december 20-án. Sokan útra keltek Londonból, miután Boris Johnson bejelentette, hogy a brit fővárosban és Anglia délkeleti részén a legszigorúbb járványügyi korlátozások lépnek életbe, miután a koronavírusnak egy új, a korábbiaknál 70 százalékkal fertőzőbb törzse bukkant fel a térségben Forrás: MTI/PA/AP/Stefan Rousseau

A Covid-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) csütörtöki összesítése szerint egy nap alatt 11-gyel, 5354-re emelkedett. Gépi lélegeztetésre 53 százalék - 2832 beteg - szorul. A DIVI kimutatása szerint országszerte 26 554 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 5016 ágy szabad.