Marco Rossi majdnem lecserélte Szoboszlait Izland ellen

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott sikereinek egyik titka, hogy a kölcsönös bizalom az alapja a játékosokkal való kapcsolatának.

2020. december 24., 10:51

Szerző:

"Gyakran beszélek a futballistákkal videokonferencia keretében, de valamikor csak sms formájában. Fontos a kapcsolattartás, hogy érezzék a bizalmat" - mondta az M1 aktuális csatornának az olasz szakvezető, aki már most a következő feladatra, azaz a lengyelek elleni, márciusi világbajnoki selejtezőmérkőzésre készül.

Rossi felidézte az év legfontosabb összecsapását, az Izland ellen 2-1-re megnyert Európa-bajnoki pótselejtezőt, amely szenvedős mérkőzés volt számára, valamint a játékosoknak és szurkolóknak is.

"Egy hibából fakadóan korán hátrányba kerültünk. Gulácsi Péter olyan hibát követett el, amit még soha és amit soha nem is fog újra. De így hiába mi diktáltuk a tempót és hiába mi irányítottunk" - mondta Rossi, aki elárulta, többször gondolt arra, hogy lecseréli Szoboszlai Dominikot, aki aztán a 92. percben győztes gólt szerzett, mert nem volt jó meccse. Azért tartotta mégis a pályán, mert ő bármelyik percben villanhat és eldönthet egy mérkőzést. Az RB Leipzighez igazoló támadó középpályás kapufás gólját "tankönyvbe illő lövésként" írta le.

"Mivel a kinevezésemet megelőző két évben csak gyengébb ellenfelek ellen sikerült jó eredményt elérnie a magyar válogatottnak, ezért 2018 szeptemberében az első mérkőzésemen, Finnországban nem gondoltam volna, hogy eljutok az Eb-ig és hogy ott ilyen csapatokkal találkozunk. Ez edzői pályafutásom csúcsa. Ezt felülmúlni csak azzal lehet, ha kijutnánk a magyar válogatottal a vb-re" - fogalmazott Rossi, aki hozzátette, a "múlt már elmúlt, csak a jelen van és a jövő", ezért nekik már a márciusi mérkőzésekre kell összpontosítaniuk.

Az Eb-csoportot úgy jellemezte, hogy az "dimenzióugrás" lesz még a vb-selejtezőkhöz képest is, mivel a címvédő portugálokkal és a világbajnok franciákkal kell megküzdeni a Puskás Arénában, valamint a németekkel idegenben. Úgy vélte, ezen a három találkozón csakis tökéletes teljesítménnyel lehet jó eredményt elérni.

Rossi arról is beszélt, hogy regnálása során generációváltás is lezajlott, főleg az idei nyolc meccsen "sok új arcot láthattak a szurkolók", a 2016-os keretből nyolc-kilenc játékos maradt.

"Kiváló fiatalok jelentek meg és mutatkoztak be a válogatottban, de más fiatalokat is figyelemmel kísérünk" - mondta Rossi.

A magyar válogatott 2020-ban Bulgáriát 3-1-re, Izlandot 2-1-re legyőzve kijutott az Eb-re a pótselejtezőről, míg a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban az oroszok, a szerbek és a törökök előtt megnyerte a csoportját, így feljutott az élvonalba.