A virológus Fialának: A vírusnak az a jó, minél enyhébb megbetegedést okoz

Duda Ernő a politikusok kontraszelekciójáról is beszélt a Kelfeljancsiban.

2020. december 23., 09:43

Szerző:

Duda Ernő virológussal is beszégetett Fiala János a Keljfeljancsiban, aki "valószínűleg okosabb, de mindenképp idősebb" Fialánál. A vírus csak az egyik összetevője a világméretű felhajtásnak, kezdi a beszélgetést, a másik a média. Jó néhány olyan betegség van, amelybe ennyien halnak bele, mondja, még sincs ekkora felhajtás körülötte. A váratlansága és az ismeretlensége riaszt mindenkit. A virológus sosem gondolta volna hogy amikor Kínában kitört a betegség, a politikusok hagyni fogják, hogy ebből világjárvány legyen.  

Miért nem zárták le ugyanúgy a repülőtereket január-februárban, mint most a brit vírusmutáció idején? Tudták, hogy milyen nagy a baj Kínában. Még áprilisban is sima lázmérés volt csak Ferihegyen az ellenőrzés, pedig ekkor már tudható volt, hogy a fertőzés sokaknál tünetmentesen zajlik le. A politikusokat kontraszelekcióban választjuk ki, ennek ez az eredménye - Trumptól messze nagy ívben húzódik ez az ív. A média sikeresen felkeltette az emberek érdeklődését, tavasszal még nagyobb visszhangot keltett, mint a sokkal rosszabb állapotokat hozó második hullámban.  

Reméli, a megszorító intézkedéseknek meglesz az eredménye, ebben fontos szerepe van a propagandának, és talán ha nem az orosz meg kínai vakcinákkal lett volna tele a média, akkor ma nem 30 százalék akarná magát beoltani, hanem több. A szakember elmagyarázta, hogy a vírusnak nem érdeke súlyosabbnak lenni, mert minél tünetmentesebben terjed, annál jobb neki, ez az evolúció törvényszerűsége. Az oltással szembeni bizalmatlanságot sokan a félelmeikkel magyarázzák, képzett emberek is. A fejlett világban elszoktunk attól, hogy oltások mentik meg az életünket, ezért is a bizalmatlanság.  

Szerinte 70-80 százalék kellene megkapja az oltást, és már ismertnek kéne lennie az országos oltóhelyek listája. Szerinte egy nagyvárosban 1-2 hónapban be lehetne oltani az embereket, nehezebb, lassabb feladat a kis falvak beoltása.   

Fiala János ezentúl a 168 Órán beszél és beszélget a Keljfeljancsiban reggelente 6:30-tól 9-ig mindennap.

 

 

Megrenghet a kormány hatalma, leválthatják a magyarok Orbán Viktort? Egyelőre biztosan nem, hiszen a vármegyei közgyűléseknek nincs komoly hatása a magyar politikai élet alakulására, ugyanakkor fontos fokmérője a pártok vidéki támogatottságának. A közgyűlésbe való bejutáshoz szükséges listaállítás ugyanis megmutatja, hogy egy párt mekkora szavazóbázissal bír a legkisebb vármegye legapróbb településein. Ráadásul a mostani eredmények elég beszédesek.

Meglepetésre egy hónap alatt 2,5 százalékkal, 701 forinttal lett olcsóbb a nyugdíjasok által legjellemzőbben vásárolt élelmiszerek alkotta árkosár, melyet a három nagy hazai hipermarketlánc, az Auchan, a Tesco és az Interspar által kínált termékek átlagárából számított ki a Mfor.

Noha a fővárosi Cseppkő Gyermekotthon pedofil nevelője két kislányt rendszeresen haza vitt, az ölébe ültette és szájon csókolta őket, együtt fürdött velük, bűncselekmény hiányában mégsem indult rendőrségi nyomozás ellene. Persze az intézményből a dolgozónak közös megegyezéssel távoznia kellett, de nincs priusza, jelenleg is bármilyen hasonló intézményben vállalhat munkát. S ha ez nem lenne elég, az állam az intézmény igazgatóját még ki is tüntette.