DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Érzelmes posztban adott hálát Grosjean felesége

Saját bevallása szerint nehezen találta a szavakat férje ijesztő bahreini balesete után Marion Grosjean, aki többek között az orvosi csapatnak és a Bianchi családnak is köszönetet mondott.

Hatalmas balesettel indult a vasárnapi Formula-1-es Bahreini Nagydíjon: Romain Grosjean autója a Danyiil Kvjattal való összeérés után nagy tempóval csapódott a szalagkorlátnak, ahol a Haas kettészakadt és kigyulladt, a francia pilótának pedig a lángok közül, a rommá tört autóból kellett kimenekülnie. Az ijesztő incidenst a versenyző néhány égési sérüléssel megúszta, ami az F1 biztonsági fejlesztéseinek, az orvosi csapatnak és Grosjean lélekjelenétének is köszönhető. Az eset utáni napon a pilóta felesége, Marion Grosjean egy csaknem tízéves közös kép kíséretében posztolt érzelmes üzenetet az Instagramra – ennek magyar fordítását közöljük a beágyazott bejegyzés alatt:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Marion Jolles Grosjean (@mariongrosjean) által megosztott bejegyzés

 

„Természetesen nem tudtam aludni előző éjszaka. Hogy őszinte legyek, nem igazán tudom, mit írjak. Csak tudom, hogy jó ezt megtenni, mindig segít. Ezen a reggelen viszont, nem fogok hazudni, nehezen jönnek a szavak. Ő nevetni fog ezen, mert tudja, mennyire szeretik beszélni. Ő, akinek mindig sokat írok.”

„Aztán azt sem tudtam, milyen fotót posztoljak. Melyik képet rakjam be vasárnapról? A lángokat? Őt, ahogy a megmentői támogatják? Az autó roncsát? Végül ezt választottam kicsit ostoba módon, mert mindketten ugyanazt a pólót viseljük, amivel a GP2-es bajnoki címét ünnepeltük. Néha még mindig ebben alszom. Jobban örültem volna, ha a „szuperhős” felirat van ráírva a „bajnok” helyett – de ha kell, megoldjuk ezt majd házilag. A gyerekek részére, mert nekik így magyaráztuk a megmagyarázhatatlant.”

„Előző este a Twitteren gyors és hasznos szavakkal próbáltam mindenekelőtt őket megvédeni. Azt mondtam, hogy a „szeretet pajzsa” védte meg őt. Ma más kifejezéseket, racionális magyarázatokat kell találnom, hogy kifejezzük az érzéseinket. Meg is fogjuk őket találni együtt.”

„A hála kifejezését az orvosi autó személyzete felé. A barátság kifejezését Jean Todt kifogyhatatlan emberségéért. A köszönet kifejezését mindazok felé, akik támogatást, szeretetet, kedvességet tanúsítottak irányunkba, ami nagyon értékes számunkra. Köszönet Jules Bianchi családjának, az apjának, Philippe-nek, akire állandóan gondolok. Magának Jules-nek. Kevin Magnussennek a szavaiért. A Canal+ stábjának az érzékenységért. Néhány embert kifelejtek, elnézést érte.”

„Köszönet a gyerekeinknek, akik segítettek neki kiszállni a tűzből. Köszönet a bátorságáért, az elkötelezettségéért, az erejéért, a szerelméért, a fizikai edzéseiért, ami valószínűleg életben tartotta (Kim, Dan, nagyon szeretlek titeket). Nem egy csodára volt szükség tegnap, hanem többre. Ölelek mindenkit.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: