Az Iszlám Állam hat katonáját likvidálták Irakban

Vágólapra másolva!
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet hat fegyveresével végeztek az iraki terrorelhárító egységek az északi Ninive tartományban - jelentették be helyi idő szerint hétfőn iraki biztonsági források.
Vágólapra másolva!

A bejelentés szerint az akciót a Bagdadtól mintegy 400 kilométerre északra fekvő Moszul városa közelében hajtották végre, ahol

a fegyveresek egy barlangban bújtak el.

A biztonsági erőket az Egyesült Államok vezette nemzetközi terrorelllenes koalíció légi úton segítette.

Az Iszlám Állam 2014 nyarán rohanta le Irak és Szíria kiterjedt térségeit. Jóllehet 2017-ben a bagdadi vezetés végül katonai győzelmet hirdetett Irakban a terrorszervezet felett,

a dzsihadisták sejtjei egykori iraki fellegváruk, Moszul környékén még mindig aktívak,

és több merényletet követtek el az elmúlt években a biztonsági erők tagjai, valamint civilek ellen.