Korlátozzák a Normafához kirándulók számát

D NOE20200405020
2020.11.27. 14:34 Módosítva: 2020.11.27. 14:45

A Normafánál a hétvégén is folyamatos rendészeti, rendőri jelenlétre kell számítani, továbbá a területen továbbra is csak korlátozott számú parkolóhely áll rendelkezésre.

Amikor ezek betelnek, a Hegyvidéki Rendészet munkatársai visszafordítják az autókat, a szabálytalanul, tiltott helyen, zöldfelületeken, a környezetet károsító módon parkolókat pedig megbüntetik

– figyelmeztet az Indexhez eljuttatott közleményében a Pokorni Zoltán vezette önkormányzat.

A Hegyvidéki Önkormányzat a járványhelyzet miatt arra kéri a kirándulókat, hogy a hétvégén a népszerű Normafa helyett, ha tehetik, inkább a budai hegyeket, illetve az ország kevésbé látogatott zöldterületeit válasszák.

A szigorító intézkedések bevezetését azzal indokolják, hogy korábbi figyelmeztetéseik ellenére a múlt hétvégén is tömegek kirándultak a Normafára. Mindez a fertőzés veszélye mellett komoly közlekedési és parkolási gondokat is okozott a környéken. 

Akik mégis a Normafát választják a hétvégén, minden esetben tartsák egymástól a megfelelő távolságot. Ahol a másfél-két méteres távolság nem tartható, mindenképpen viseljenek orrot és szájat eltakaró maszkot – kéri a XII. kerületi önkormányzat vezetése.

Kapcsolódó

Túl sok a kiránduló a Normafánál

Aki felmenne, lehetőleg közösségi közlekedéssel tegye – kéri az önkormányzat.

(Borítókép: Fiatalok Budapesten a Normafánál 2020. április 5-én. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)