szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy titkosszolgálati és NAV-os kapcsolatokkal is rendelkező, ezáltal bűnügyi adatokhoz is hozzáférő társaság utáni titkos felderítés során került képbe a vizes világbajnokság egykori gazdasági igazgatója, Balogh Sándor, aki úgy cselezte ki a később ráállított nyomozókat és szökött külföldre, hogy közben figyelés alatt állt. A HVG által megszerzett, titkos felderítés során készült telefonlehallgatási anyagok között találtunk egy érdekes SMS-váltást Balogh és Orbán egyik államtitkára között, de az is kiderült, hogy Balogh korábbi felesége, Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyonért felelős miniszterként “futott” bele egy lehallgatásba.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH), azaz a titkosszolgálat nevén volt az a mobiltelefon, amit az a nyugállományban lévő exrendőr, K. Lajos használt, aki - többedmagával együtt - a Nemzeti Védelmi Szolgálat látókörébe került. Az NVSZ azt gyanította, hogy K. Lajosék adóhatósági és titkosszolgálati kapcsolataikat felhasználva “segítenek” bizalmas információkhoz, bűnügyi adatokhoz jutni egyeseket. A felderítés során egy NAV-os pénzügyőr került képbe, aki a Robotzsaru rendszeréből hívott le bűnügyi adatokat, hogy azokat egy ismeretlen megbízó K. Lajosékon keresztül megismerhesse. Amikor az NVSZ 2018 nyarán egy titkos megfigyelés keretében ki akarta deríteni, ki a rejtélyes megbízó, akkor az akkor a vizes világbajnokságot szervező cég gazdasági igazgatójaként tevékenykedő Balogh Sándorba “ütköztek”, akinek a volt felesége, Bártfai-Mager Andrea ekkor már a nemzeti vagyonért felelős miniszter volt. Ekkortól kezdve Balogh Sándort is elkezdte “feldolgozni” a titkosszolgálat, az ő és a bizalmasai, valamint K. Lajosék telefonlehallgatásaiból és megfigyelésekből több olyan részlet is kirajzolódik, amiről eddig a nyilvánosság semmit nem tudott.

A HVG360-ban megjelent cikkünkben részletesen kifejtjük, hogy Balogh Sándor hogyan próbált tanácsot kérni SMS-ben az Orbán Viktorhoz közel álló, a Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkártól, Nagy Jánostól, amikor a szinkronúszó szövetség elégedetlen volt vele. Azt is megtudtuk a lehallgatási anyagokból, hogy Bártfai-Mager Andrea miniszter tavaly tavasszal Balogh személyi titkárával, R. Bencével beszélt meg telefonon egy találkozót, ezt a hívást is rögzítette a titkosszolgálat. Ám azt nem tudni, hogy a miniszter miért találkozott a titkosszolgálat által ekkor már lehallgatott titkárral.

Az NVSZ felderítése során az is kiderült, hogy Balogh még a vizes vébé gazdasági igazgatójaként azt gyanította, hogy Fürjes Balázs államtitkár szimatol a sportesemény gazdasági ügyei után. Egy belső titkosszolgálati feljegyzés egyébként Seszták Miklós egykori miniszter “helytartójaként” emlegette Baloghot.

Seszták Miklós és Balogh Sándor
Túry Gergely

Balogh nem csak a vizes vébé gazdasági igazgatójaként ismert, hanem mint “afrikás" üzletember. A Magyar Afrika Társaság vezetője, aki rendkívül jó kapcsolatokat ápol az afrikai kontinensen. Ő szervezte 2015-ben azt az ugandai utat is, amelynek során magyar üzletemberek utaztak Afrikába, a delegáció vezetője Seszták Miklós akkori miniszter volt.

Balogh egy későbbi kihallgatásán K. Lajosról azt vallotta, hogy a férfi néha ott volt egy olyan megbeszélésen, ahol afrikai rendvédelmi szervek fegyveres kiképzéséről beszélgettek. Balogh vallomása szerint ezeken az egyébként legális projektről szóló megbeszélésen Orbán Áron (a kormányfő öccse) is jelen volt - ám utóbbi állításnak az ügy egy másik gyanúsítottjának vallomása ellentmond. (Orbán Áron megkeresésünkre nem reagált.)

Amikor a NAV nyomozói 2019. november 27-én el akarták fogni Baloghot, a vállalkozó a telefonját otthon hagyva – hogy a cellainformációk ne árulják el – Szlovákiába autózott, és onnan Dubajba repült. A nyomozókat már csak a férfi telefonjára érkező SMS-ek fogadták, amelyeket a dubaji vásárlásai miatt kapott. Aznap adtak ki ellene nemzetközi elfogatóparancsot költségvetési csalás gyanúja miatt: Balogh több százmillió forinttal károsíthatta meg az államot.

A sztori első és most megjelent második részét teljes egészében elolvashatja a hvg360-on:

Extitkosszolgával akarta kideríttetni, kik akarnak ártani a miniszternek

Afrikai rendvédelmi szervek katonai kiképzéséről tárgyalt, és ebbe még Orbán Viktor öccsét is „belekeverte". A Nemzetközi Úszószövetség Angol utcai székházában egy lehallgatásbiztos helyiséget alakított volna ki. Egy magánnyomozót és egy exrendőrt bízott meg azzal, hogy derítsék ki, kik akarnak ártani neki és egykori feleségének, a később miniszterré kinevezett Bártfai-Mager Andreának.

A Balogh Sándor elleni titkos akcióban a miniszterré lett volt feleség is "belefutott" a lehallgatásba

Egy budai kávéházban zajló találkozóról készített titokban videófelvételeket a titkosszolgálat, hogy megtudja, ki az a rejtélyes megbízó, akivel a "Gödör" fedőnevű akció célszemélyei kapcsolatban állnak. Amikor a felvételekből azonosították az ismeretlent, kiderült: ő Balogh Sándor, a nemzeti közvagyonért felelős miniszter, Bártfai-Mager Andrea exférje.