Lányokat kényszerített prostitúcióra egy magyar bűnbanda

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség javasolta annak a két férfinek és nőnek a letartóztatását, akik erőszakkal és fenyegetésekkel vettek rá több lányt és nőt szexuális szolgáltatásokra.
Vágólapra másolva!

Az egyik megyei kisvárosban élő két férfi és nő, a társaikkal együtt legalább két fiatal lányt tartottak fogva a lakásukban.

Az áldozatokat rendszeresen bántották, az egyiküket azzal fenyegették meg, hogy a kisgyerekét is megverik.

A lányok bájait az interneten kínálták. Rajtuk kívül még más nők prostitúciós tevékenységét is szerveztek országszerte több településen.

Az eddigi bizonyítékok alapján

az egyik nőt Németországba adták el prostitúció szervezésével foglalkozó magyar ismerőseiknek.

Az egyik férfi megpróbált egy bezárt helyiségben elbújni, amikor a rendőrök el akarták fogni. Az emberkereskedelem miatt indult eljárásban a főügyészségen a szökés, rejtőzködés, az eljárás meghiúsítása, illetve a bűnismétlés veszélye miatt

javasolták a letartóztatásuk elrendelését egy hónapra.

Az ügyész javaslatáról a Szegedi Járásbíróságon döntenek.

A kép illusztráció Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP