Május 4-ig meghosszabbíthatják a kijárási korlátozást Olaszországban

Milánó, 2020. március 11. Járdára festett vonalak és lábnyomok jelzik a sorban álló emberek számára a koronavírus-fertőzés megelőzéséhez szükséges biztonságos távolságot egy milánói utcai étkezde előtt 2020. március 11-én. Olaszországban már meghaladta a tízezret fertőzöttek száma és 631 ember vesztette életét. MTI/EPA/ANSA/Matteo Corner
Vágólapra másolva!
Nem enyhülnek az új koronavírus-járvány miatti óvintézkedések közvetlenül a húsvéti ünnepek után sem Olaszországban a pénteki helyi sajtó szerint. A lapok a kormány bejelentését megelőzve arról írnak, hogy legfeljebb a könyvesboltokat és a mezőgazdasági gépgyártást indíthatják újra.  
Vágólapra másolva!

A Corriere della Sera legnagyobb olasz napilap címoldala szerint Olaszország május 3-ig továbbra is "zárva tart", a baloldali La Repubblica azt írta, május 4-től indulhat a korlátozások részleges feloldása.

A Libero jobboldali ellenzéki újság megjegyezte, hogy az olaszok türelme elfogyott, "az emberek lázadnak, és ki akarnak menni otthonról".

Olaszország, Palermo Forrás: AFP/NurPhoto/Francesco Militello Mirto

Giuseppe Conte miniszterelnök péntek estéig ígérte annak bejelentését, meddig hosszabbítják meg a korábban április 13-ig elrendelt óvintézkedéseket.

A kormányfő az utóbbi napokban esetleges oldásról, egy úgynevezett második fázisról beszélt, egyes nem létfontosságú termelési és szolgáltatási ágazatok újraindításával. Az újságok úgy tudják, a korlátozások enyhítéséről még mindig nem született forgatókönyv, a tervvázlatokban többek között

a könyvesboltok, a mezőgazdasági gép- és a bútorgyártás, a csecsemőcikkeket áruló üzletek újranyitása szerepel. Ezt a gyáriparosok szövetsége nem tartja elegendőnek.

Az ország ipari-gazdasági motorjának tartott északi régiók, amelyek egyben a járvány gócpontjai is, folyamatos nyomást gyakorolnak Rómára a termelés minél előbbi újraindítására.

Az egészségügyi hatóságok hangsúlyozzák, hogy a fokozatos újrainduláshoz az kell, hogy az olaszországi intenzív osztályok ágyainak legalább fele megüresedjék, valamint megfelelő számú szájmaszkot kell biztosítani a dolgozóknak és a lakosságnak. Jelenleg a fejenkénti három darab, egyszer használatos szájmaszkból sem jutott még mindenkinek, ahogyan az olasz utcákon szolgáló rendőrük is szájmaszk nélkül dolgoznak.

- jelentette ki Giuseppe Conte, aki az - Il Giornale jobboldali újság szerint - a járványhelyzetben eddig erősödő támogatottsága elvesztését félti.

A belügyminisztérium húsvétra rendkívüli szigorítást rendelt el:

lezárták az utcákat, tereket, városokat, országutakat.

Az üdülőhelyek polgármesterei jogosítványt kaptak a helyi intézkedések további szigorítására. Drónok, helikopterek figyelik Rómát is.

- figyelmeztette a fővárosiakat Virginia Raggi főpolgármester. Az adatok szerint, a nappal gyakoribb ellenőrzések miatt a késő esti órákban nő az utcákon a mozgás, amikor az egész nap otthon tartózkodó olaszok megpróbálnak egy kicsit kiszökni levegőzni.

Forrás: MTI/EPA/ANSA/Matteo Corner

A csütörtök este közölt adatok azt mutatják, hogy a járványgörbe még mindig stabil. A halottak száma napról napra még mindig hatszázzal többel emelkedik. Olaszországban már több mint 18 ezren veszítették életüket, köztük 105 orvos és 28 ápoló. A tízmilliós Lombardiában több mint tízezer járványbeteg halt meg február 20. óta.