Ünnep
Erdő Péter: a karácsony reményt hordozó, vigasztaló ünnep
A bíboros hangsúlyozta: az emberrel szolidaritást vállaló Isten "egy lett közülünk", megmutatva ezzel is, hogy "az ő szeretete tervezi meg az emberiség életét".
2020.12.24 18:23MTIA karácsony reményt hordozó, vigasztaló ünnep, és ez a vonása nehéz időkben mutatkozik meg igazán - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek.
A bíboros hangsúlyozta: az emberrel szolidaritást vállaló Isten "egy lett közülünk", megmutatva ezzel is, hogy "az ő szeretete tervezi meg az emberiség életét".
Hozzátette: még járvány idején is vigasztaló megtapasztalni, hogy "kaptunk képességeket, amelyekkel felvehetjük a harcot" az újabb és újabb betegségekkel, természeti csapásokkal szemben.
Az elmúlt hónapokban látványos volt, ahogyan versenyt fut egymással a járvány és a tudomány. Talán már látszik a fénysugár is ennek a sötét időszaknak a végén, ha pedig sikerül végre megtalálni a vírus ellenszerét, az is a teremtő Isten ajándéka lesz, aki képessé tett bennünket erre.
Erdő Péter szólt arról is: az idei karácsony számos kihívás elé állít, a járvány sok kényelmetlenséggel, lemondással, önmegtagadással jár. Ugyanakkor ha minden nehézséget leküzdve örömet tudunk szerezni szeretteinknek, az különlegesen széppé teheti az ünnepet.
A bíboros szerint a hívő emberek alapvető lelki igénye, hogy szentmisén vegyenek részt, felvegyék a szentségeket, és ez az igény az elmúlt időszakban jobban tudatosult bennük, mint amikor korlátozások nélkül gyakorolhatták vallásukat.
A járvány idején azt is megtapasztalták - mondta -, hogy sok esetben a nem hívő vagy "éppen csak távoli emlék szintjén hívő ember is Istenhez fordul élete nagy kérdéseivel, nagy drámáival". Az elmúlt időszakban többen keresték fel a plébániákat olyanok, akiknek koronavírus-fertőzés miatt kórházba került, esetleg élet és halál között lebegett hozzátartozójuk, és noha sem a beteg, sem a rokonai nem voltak templomba járók, mégis úgy érezték, ebben a helyzetben az egyház tehet értük valamit.
Ilyenkor szentmisét mondanak, imádkoznak a betegért - fűzte hozzá a bíboros.
Erdő Péter kitért arra is: az elmúlt időszak tanulsága az is, hogy a hívekkel az online térben kialakított kapcsolatot meg kell tartani a későbbiekben is, és ez "jelentős része az egyház küldetésének". Természetesen amikor a hívek járhatnak szentmisére, nem helyettesítheti a személyes részvételt az online miseközvetítés, de a kapcsolattartásnak, a katekézisnek vagy az egyházmegyei, püspökkari testületek munkájának is jó eszköze lehet az internetes kommunikáció.
Ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy bár a közösségi média a templominál elevenebb, könnyedebb kommunikációt tesz lehetővé, a papok ne adják magamutogatásra, bohóckodásra a fejüket, hanem az egyház küldetéséhez hűen használják ezt a fórumot is.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
- 7:17 Eddig mintegy 11 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan Románia északi határát
- 6:15 Két új, korszerű jegy- és bérletautomatát tesztel a BKK
- 5:14 Agrometeorológia: az Alföldön és a Tiszántúl középső részén fokozódott az aszály
- 4:11 Hat évre ítéltek egy kiskorúakat zaklató férfit
- 3:10 Zsigó Róbert: népszerű a csok plusz
- 2:30 Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt a Budai Várban és a Sándor-palotában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06