Káosz a köbön: angliai magyarok a lezárásról
További Külföld cikkek
- Putyin leváltja Szergej Sojgut, az orosz védelmi minisztert
- Kitört a balhé a Tesla elleni tüntetés miatt, eljárást indított a rendőrség
- Izrael új átkelőhelyet nyitott a humanitárius segélyeknek
- Újabb fordulat a meggyilkolt szerb kislány ügyében: felfüggesztették a bori rendőröket
- Betelt a pohár a vatikáni dolgozóknál, panaszt tettek a városvezetésnél
Nyilván mindenki mérges, hiszen hirtelen elkaszálták több millió ember karácsonyi terveit. Amióta járványhelyzet van, az a jellemző a döntéshozatalra, hogy mindent az utolsó pillanatban változtatnak meg
– mondta az Indexnek Amanda, Nottinghamben élő magyar gépészmérnök a Londont és Délkelet-Angliát érintő, a koronavírus, fertőzőbb mutációja terjedésével indokolt lezárásról. Szavai szerint a britek nagy része bizalmatlanságot érez a kormány iránt, mert kiszámíthatatlannak érzik az intézkedéseket. Szombaton káoszt hozott London és környékének lezárása, ami Amanda szerint jól szemlélteti:
a bizalmatlanság miatt mindenki a saját feje után megy, fegyelmezettségről aligha lehet beszélni.
Amanda most éppen Magyarországon tartózkodik: a karácsonyt úgy tervezte a Londonban dolgozó családjával tölteni, hogy a szigetországba történő belépést követő karaténidőt náluk tölti le. A Boris Johnson kormányfő által bejelentett korlátozások miatt azonban kénytelen átgondolni a karácsonyi terveket, hiszen London jelenleg le van zárva, elhagyni nem lehet. Aki pedig nem ott lakik, csak alapos indokkal utazhat oda. Amanda azt mondja: pánikhangulat fogta el a váratlan fejlemények miatt.
ma estére átrakta repülőjegyét Londonba, mivel Magyarország éjféltől megtiltja az Egyesült Királyságból érkező személyforgalmi repülőjáratok leszállását,
Ám Amandának így van még esélye, hogy Londonba visszajusson.
Káosz a köbön
– így pedig a London mellett élő Máté jellemzi a helyzetet. Szerinte a brit kormányfő egyáltalán nem gondolja át döntéseit, olyan, mintha nem egyeztetne szakértőkkel. Amikor pedig mégis enged, azt hosszas hezitálás előzi meg. Ezért is hatnak olyan hirtelenséggel a milliók életét befolyásoló korlátozások. Máté meg sem lepődött azon, hogy a szigorítások bejelentése után menekülésbe kezdett több tízezer brit, hogy megússza a Londonra vonatkozó korlátozásokat.
Szerinte a szombati káosz és az Egyesült Királysággal szemben bevezetett európai utazási tilalma TÖKÉLETESEN SZEMLÉLTETIK: London nem számol a következményekkel, utána pedig lényegében gyors tűzoltásba kezd.
Máté az idén nem is tervezett hazautazni a magyarországi belépés utáni, valamint az Angliába történő visszatérést követő karanténkötelezettség miatt. Szerinte aki haza akart menni, az már megtette, bár jelenleg nem biztos, hogy ők jártak jól.
Első hallásra nem is értette mindenki, mi az a négyes szint
– meséli a London melletti Hampshire megyében élő Natália.
Szerinte is a kiszámíthatatlanságról tanúskodik, hogy először három szintre sorolták be a brit megyéket, majd hirtelen újabb szintet jelentenek be. Ezt követően pedig változtattak az ünnepekre vonatkozó lazításokon: az első háromszintű besorolás alá eső területeken
már csak december 25-én találkozhatnak három különböző háztartás tagjai a korábban beígért, december 23-tól 27-ig tartó időszak helyett.
A hazautazást Natália sem tervezte – egyrészt a karanténkötelezettség, másrészt az állandóan változó szabályok miatt.
Szinte már követhetetlen, de nem lehet mit tenni, meg kell próbálni alkalmazkodni
– összegzi a kaotikus helyzetet Natália, amit szerinte a brexittárgyalások eddigi eredménytelensége csak fokoz.
Tilalmi lista
Az új, négyes szintű (Tier 4), „maradj otthon” nevet viselő besorolás alá eső területekre az alábbi szabályok vonatkoznak:
- Mindenkinek otthon kell maradnia, aki nem dolgozni vagy vásárolni megy, és nincs valamilyen halaszthatatlan teendője.
- Aki megteheti, annak otthonról kell dolgoznia, munkahelyre csak nyomós indokkal lehet bemenni.
- Bezárnak az edzőtermek, fodrászatok, illetve a nem létszükségletű cikkeket árusító boltok.
- Az embereknek tilos elhagyniuk a négyes szintű korlátozás által érintett területet, aki pedig nem ott lakik, az csak alapos indokkal mehet oda. A beutazást mindenesetre nem javasolják.
- A más háztartásban élők közül legfeljebb egy személlyel lehet találkozni, és úgy is csak nyílt helyszínen.
- Mindenkinek a saját otthonában kell aludnia.
- Istentiszteletekre továbbra is járhatnak a hívek.
A brit kormány kéthetente vizsgálja felül az országrészek készenléti besorolását, aminek értelmében a hétvégén bejelentett szigorú korlátozások további sorsáról várhatóan december 30-án döntenek legközelebb.
(Borítókép: Teherautók rendőr által felvezetve az M20-as londoni autópályán 2020. december 21-én. Fotó: Toby Melville / Reuters)