Félezer milliárdból kapott lökést a négysávos útfejlesztés

2020.12.21. 09:29

Megvalósult Eger és Sopron gyorsforgalmi bekötése, új szakaszok szolgálják a kényelmesebb és biztonságosabb eljutást Békéscsabára és Zalaegerszegre is. Ez évtől Pest megyében már végig járható az M4-es – olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Indexhez eljuttatott közleményében. 

Kapcsolódó

Megnyílik az M44-es autóút újabb szakasza

A Békéscsaba és Kondoros közötti 17,6 kilométeres útszakaszt a tervezettnél másfél hónappal korábban sikerült átadni.

Az M35-ös meghosszabbításával együtt a magyarországi oldalon teljessé vált a Debrecen–Nagyvárad gyorsforgalmi kapcsolat. Az M43-as után így már egy második irányban is eljuthatunk sztrádán Erdélybe, Romániába. Az M4-es hiányzó köztes szakaszai kivitelezés vagy előkészítés alatt állnak.

A Monostori híd korábban 100 kilométeren hiányzó teherautós átkelési lehetőséget teremtett Komáromnál a Dunán.

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: A csaknem 180 kilométeren, mintegy 500 milliárd forintból elkészült négysávos közút-fejlesztések több térség elérhetőségét és közlekedésbiztonsági helyzetét javították 2020-ban.

Az elmúlt évtizedben elvégzett közút-fejlesztésekkel a 2010-ben még 1300 kilométer alatti gyorsforgalmi-hálózat összes hossza 1700 kilométer közelébe nőtt. Ez év végére végére már a települések kétharmadán élő 8,4 millió ember, a teljes népesség 86 százaléka jut el legfeljebb fél óra alatt a gyorsforgalmi vagy kiemelt főúti hálózatig – áll az ITM közleményében.