Forma-1
Eldőlt, hogy versenyezhet-e Hamilton az utolsói idei futamon
Hamilton korábban a közösségi oldalán azt írta, már jobban érzi magát, erőnléti edzést is végzett, a világbajnokság szezonzáró futamán pedig ott akar lenni az autóban.
2020.12.10 20:36MTIA hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton több negatív koronavírustesztet is produkált, így rajthoz állhat a Formula-1-es Abu-Dzabi Nagydíjon, az idény pénteken kezdődő, utolsó versenyhétvégéjén.
A Mercedes 35 éves pilótája a múlt hétvégén nem állt csapata rendelkezésére a Szahíri Nagydíjon. Helyét honfitársa, George Russell (Williams) vette át, akit pedig a teszt- és tartalékversenyző Jack Aitken helyettesített.
Hamilton kedden a közösségi oldalán azt írta, már jobban érzi magát, erőnléti edzést is végzett, a világbajnokság szezonzáró futamán pedig ott akar lenni az autóban.
Hamilton eddig Bahreinben tartózkodott, és mivel csütörtökön lejárt a karanténkötelezettsége, elutazhatott Abu-Dzabiba.
A Bahreinben rendezett Szahíri Nagydíjon a 22 éves Russell sokáig az élen állt, de a csapat boxutcai hibája, valamint egy defekt miatt végül kilencedik lett.
Russel visszaül a Williamsbe, ez pedig azt is jelenti, hogy a múlt héten őt helyettesítő Aitkennek véget ért a a szezon.
Az év utolsó versenye magyar idő szerint vasárnap 14.10-kor kezdődik.
More on the breaking news that @LewisHamilton will return to the grid for this weekend's Abu Dhabi Grand Prix ⬇️ @GeorgeRussell63 will resume his duties for Williams after filling in for Hamilton at Sakhir #AbuDhabiGP 🇦🇪 #F1 https://t.co/Dg5JtiwGLk
— Formula 1 (@F1) December 10, 2020
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06